Srpski
Magyar

Nagy-római sánc

Általános jellemzők

Dél-bácska területét átszelő sáncvonulatok, egyik -meglehetősen épen- fennmaradt képviselője a Nagy római sánc. A Kátytól (a Dunától) Bácsföldvárig (a Tiszáig) húzódó -kb.4o km hosszú- sáncvonulat egy része Temerin határán halad keresztül. Az első kutatásokat Alojsie Ferdinand Marsigli katonai tábornok, polihisztor végezte rajta a 17. sz. végén, aki az első meglehetősen preciz térképet is elkészitette erről a földműről. Római eredetünek vélte, tőle maradt fenn a Római sánc elnevezés. Rendeltetését illetően a későbbi kutatók külömböző véleményen vannak. Egyesek országvédő határsáncnak, mások fontos katonai útvonalnak, még mások vizvédő gátnak vélték (lévén, hogy lezárja a Duna-Tisza torkolatvidékét). Keletkezését a III. és IV. század közé teszik, igy a rajta kialakult vegetáció is réginek számit. A sáncárok ásásakor felszinre került löszös talaj, olyan kölnleges növényfajok megtelepedését tette lehetővé rajta, amelyek az alfüldi pusztákra, löszpuszta gyepekre jellemzők!

Növényvilág

A környező szántóföldek közé ékelődő sáncvonulatnak, rendkivül gazdag a növényvilága. Számos ritka, veszélyeztetett (és szigorúan védett!) növényfaj található meg itt, melyek közt postglaciális reliktumokat (jégkorszak utáni maradványnövényeket) is találunk! Megtalálható itt a tavaszi hérics (Adonis vernalis), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), törpemandula (Amigdalus nana), magyar szegfű (Dianthus pontederae), nagyezerjófű (Dictamnus albus), magyar zergevirág (Doronicum hugaricum), tarka nőszirom (Iris variegata), tarka sáfrány (Crocus reticulatus), erdei szellőrózsa (Anemone silvestris) valamint sok más védett és nem védett érdekes növény!

Állatvilág

Bár a Nagy római sáncok igazi értékét a gazdag növényvilága adja, mégis érdemes magemliteni néhányat, az itt megtalálható más értékes élőlényekből is. A madarak közül fészkel itt a gyurgyalag (Merops apiaster), rozsdás csaláncsúcs (Saxicola rubetra), fülemüle (Luscinia megarhyhos), de vadászik erre egerészölyv (Buteo buteo), vörösvércse (Falco tinnunculus), az emlősök közül él itt a borz (Meles meles), róka (Vulpes vulpes), őz (Capreolus capreolus), a hüllők közül a zöld gyik (Lacerta viridis), valamint sok értékes rovarfaj is!

Veszélyeztető tényezők

  • a ritka virágok begyüjtése, kertészeti célokra
  • beszántás a dombvonulatba
  • a szántóföldi gyomok elszaporodása
  • a rókalyukak kiásása (a talaj eróziójához vezet)
  • szemétlerakás
  • a talaj elhordása (épitkezési célokra)
  • a szakszerütlen fűégetés
  • beerdősülés

Védelmi intézkedések

  • a fent emlitett veszélyeztető tényezők kiküszöbölésével, megelőzésével a Nagy római sáncok értékes növény, és állatvilága még sokáig fennmaradhat az utókor számára!